Egy üveg vodka (BaekYeol)

-Jó napot.-Hajolt meg a magas férfi, miután becsukta az ajtót, majd a szemben lévő pulthoz lépett.
-Üdvözlöm. Esetleg jött valakihez? - Vonta fel szemöldökét a nő, célzatosan mérve végig a fiatal fiút.
-Igen. De először vagyok itt, úgyhogy nem igazán tudom kit keressek. Tudna esetleg segíteni? - Kérdezte szemrebbenés nélkül, elegáns mosollyal dús ajkain. Zsebre vágott keze enyhén megremegett a gondolatra, hogy mit készül tenni. Őrültséget.
-Hogyne uram. Erre tessék. - Intett a közelében álló ajtó felé, majd belépett rajta, várva, hogy kövesse őt a fiú. Habozva szelte hosszú lábaival a folyosót, fogalma sem volt mire számítson. Először volt bordélyházban, de nem azért mint a többiek. Egy embert keresett, aki megfelel az elképzeléseinek.
A sötét, zárt folyosó egy tág szobába vezetett, melyet körül lengett a rózsa fullasztó illata, s falai halovány rózsaszín árnyalatban pompáztak. A szoba falai mentén székek helyezkedtek el, s a legtöbbjükön csinos hölgyek ültek, lenge ruhácskákban, merészen pillantgatva a tömegre. Egyértelmű volt, kik ők; megbabonázva figyelte őket, ahogy leplezetlen vággyal ültek az őket bámuló férfiak előtt, akik úgy nézelődtek, mint valami piacon. Egy hölgy azonban állt, a ruhája kicsivel hosszabb volt és vastagabb, sminkje szinte a vonásait is elfedte, egy maszkot képezve az arcán, giccses ékszerei ellepték dús keblét és vékony karját, s a súly ellenére mozdulatai könnyedek maradtak, megigézve beszélő partnereit. Egy hosszú kendő pihent karjain, könnyen libbegve karcsú teste körül. Kutató szemei megakadtak a bizonytalan fiút, aki alig leplezett zavarral küszködött az ajtóban, így elköszönve a többiektől, felé vette az irányt. Légies léptekkel közelítette meg, vörös ajkai elbűvölő mosolyra húzódtak.
-Segíthetek valamiben fiatalember? - Simította meg karját egy bensőséges mozdulattal, nem törödve az arcát elöntő pírral. Némán bólintott egyet, amit a nő kacagva fogadott, túl játszva szerepét.
-Nos akkor nézelődjünk egy kicsit, rendben? - Karolt a dermedt fiúba, mozgásra ösztökélve. Gyönyörű hölgyek előtt sétáltak el; voltak ott szép karcsú derekú sápadt hölgyek, teltebb, pirospozsgás nők, félénkebbek és merészebbek is. Tökéletesek voltak a maguk nevében, hibátlan mosoly, gazdag ékszerek ékesítették őket. Az igényesen faragott fa székeken fekete szemek kutatták végig karcsú testét, s a fiú még inkább zavarba jött a kéjes pillantásoktól, esetleges érintésektől. Ahogy haladtak, egy-két férfit is kiszúrt a sorban, akiktől leginkább futkosott hátán a hideg. A legtöbb szintén ki volt festve, fel ékesítve karperecekkel, gyűrűkkel. Egyik sem ragadta meg olyan értelemben a fantáziáját, amiért jött. Mit fog mondani ha egyik sem tetszik? Vajon engedik szó nélkül lelépni? A vége fele jártak már, mégsem talált egy kedvére valót sem. Mindegyik boldognak és kielégültnek tűnt, de ő nem ilyen tökéletes embert keresett.
Mielőtt komolyan gondolkodóba esett volna, végig pásztázta a választékot, s meglátott egy férfit, kicsivel távolabb, a sarokban. Egy asztalnál ült, fekete ing és nadrág simult vékony testére, tökéletesen passzolva a fekete hajához. Sápadt bőre erősen elütött ruháitól, gyönyörű felhangot kölcsönözve kisugárzásának. Hosszú, karcsú ujjai egy pezsgős poharat öleltek lazán, fekete szeme a tömeget pásztázta érdektelenül. Egyszerű volt, nem hivalkodott, bár mozdulataiból ítélve nem az első ital volt a kezében. Volt valami furcsa benne; a lényében. Egy fajta keserűség és unalom, mégis sokkal több; szavakkal ki nem fejezhető. Tapinthatatlan volt, a magas fiú mégis érezte. Hosszú lábai önkéntelenül indultak meg felé, miközben szemei végig őt fürkészték.
-Ő kicsoda? - Tette fel a kérdést halkan a mellette sétáló nőnek.
-Ki, az a srác az asztalnál? - Kérdezett vissza enyhe grimasszal. - Ő egy senki. - Legyintett, remélve hogy a fiú elfelejti.
-Hogy érti ezt?
-Ő szolgálja ki a legalantasabb vendégeket, mert ő olyan dolgokra hajlandó, amikre a többiek nem. Ezért ő a legolcsóbb. - Magyarázta keserűen. Nem tetszett neki, hogy az a helyes fiú pont őt szemelte ki.-Egy igazi kurva. - Nevetett fel gonoszan, pontosan tudva, hogy az említett hallja őt. Már majdnem előtte álltak, s a srác csak bámult rájuk kifejezéstelenül. Miután a nő kacaja elhalt, senki nem szólalt meg, a magas fiú itta a másik látványát. Közelebbről nézve nem tűnt olyan fenségesnek ; inge félre volt gombolva, az egyik ujja feltűrve, s enyhe alkohol szag áradt belőle. Keskeny, ívelt ajkain lusta mosoly jelent meg, arca többi része azonban mintha komor maradt volna. Hanyagul ült, féloldalasan támaszkodva az asztalra. A hosszú, gyönyörű ujjak lassan megemelték a poharat, s szájához emelve egy szuszra kiitta annak tartalmát. Lassan, élvezettel hagyta, hogy a maró folyadék végig gördüljön nyelőcsövén, majd visszatette a faragott kis asztalra.
-Szerelmet keresel kisfiú? - Kérdezte, bizonytalanul ejtve a szavakat, jeges pillantással nézve a másikra. A másik döbbenten figyelte az ittas férfit, akit láthatólag nem zavarta szótlansága. - Mert itt nem találsz. - Ezúttal keményebben beszélt, enyhén előre hajolva széthúzta ingét, felfedve a mellkasát borító sebeket és karcolásokat, melynek legtöbbje friss és vörös volt. - Ez a valóság, érted? Ez az a nagy szerelem, amit te itt keresel. Ami igazából nem létezik. - Buktak ki a szavak a szájából, lassan felegyenesedve, s inge továbbra is fedetlenül hagyta vékonyka mellkasát, nem foglalkozott azzal, hogy visszaigazítsa azt.
A fiatal fiú döbbenten állt, továbbra is a férfit bámulva. Hihetetlen, hogy amit keresett ott ült előtte. Benne több volt, mint amit valaha képzelt volna, mély és titokzatos volt. Vonzotta az egész lénye, képtelen lett volna csak úgy elsétálni.
- Ő lesz az. - Mormolta a hölgynek, aki hevesen kapott levegő után.
-Na de fiatalember!  Pont ő? Miért nem valamelyik csinos hölgy? Vagy valamelyik szemrevaló férfi? Mint mondtam, ő egy-
-Nekem ő kell, érti? - Vágott a szavába türelmetlenül. Szemei szinte eggyé olvadtak az ülő férfiével, nem pillantott a hölgyre, remélte hogy szavai végre célba érnek.
-Nos... Rendben, egy pillanat és szólok a titkárnőnek, addig kérem menjenek vissza az előtérbe. - Szavai halkan csendültek, de még ő is hallotta; óvatosan állt fel a szék támláját markolva. Szédelegve tette a lábait egymás után, kikerülve az új vendégét. A vékony srác szó nélkül követte kiszemeltjét, s tekintete kalandozva járta be a másik testét. Karcsú teste miatt kissé nőiesebbnek tűnt az átlagnál, mégis volt benne valami férfias határozottság, mozdulatai könnyedek voltak, mégsem teljesen nőiesek. Kissé összezavarta ez a kettősség, nem tudta hogyan viselkedjen vele, vagy hogyan magyarázza el neki, hogy mit akar tőle. Hogy ő nem egy szokványos vendég.
Észre sem vette, hogy már a pultnál álltak, csak akkor eszmélt fel, mikor ismét előtte állt a titkárnő.
-Elnézést, elvihetném a lakásomra? - Tette fel habozva a kérdést, s remegő kezét ismét zsebre vágta. Mélyeket lélegzett, hátha sikerül lenyugtatnia háborgó gyomrát. A mellette álló csendben támaszkodott a pulton, nulla érdeklődéssel.
-Őt?-Bökött fejével fintorogva a férfi felé. - Azt csinál vele amit akar, csak holnap reggelre itt legyen. - Gépelt tovább, majd elmondta az összeget, amit a fiú villámgyorsan fizetett ki. Szabadulni akart, annak ellenére, hogy tudta, egy alkalom nem lesz elég, vagyis vissza kell mennie.
-Viszontlátásra. - Hajolt meg illedelmesen, sietősen indulva az ajtóhoz. A férfi szótlanul követte, időnként meginogva sétált mellette, s a fiú nem tudta mit tegyen. Karolja át, vagy emelje fel, nehogy elessen?  Ahogy elnézte őt, nem biztos hogy örült volna egy ilyen gesztusnak.
A második sarkon befordult, ám az ittas férfi nem figyelt rá, hanem tovább támolygott volna, ha nem kapja el a karját. Gyengéden húzta a megfelelő irányba, s a másikat úgy tűnt nem bosszantja az útmutatása. Halk, tompa kacaj szökött ki ívelt ajkai közül, mint aki jót mulat saját figyelmetlenségén, s a fiú inkább szó nélkül hagyta. Zavarban érezte magát, mivel neki esze ágában sem volt lefeküdni vele, de ő nyilván azt várta, hiszen mi másért ment volna oda.
Mikor elértek a lakásához, zörögve nyitotta ki a kaput, majd előre engedte a férfit, aki halk sóhajjal lépett be a kertbe. A lépcsőházban halkan szelték a lépcsőfokokat, a magasabb leginkább valamelyik szomszédtól félve, míg az alacsonyabb pusztán kábult volt ahhoz, hogy trappoljon, vagy bármi egyéb dolgot véghez vigyen.
Furcsa volt számára a másik szótlansága, az hogy nem ért hozzá, s tekintete is az egészséges kíváncsiságon túl nem fénylett egyéb gusztustalan fantáziálásoktól. Normálisnak és átlagosnak tűnt, ami az eddigi vendégeire nem volt igaz. Nézte a másik széles hátát, s hagyta hogy részeges gondolatai elöntsék agyát, fantáziája nem hazudtolta meg lényét, ismét bebizonyítva saját magának; miért is kezdett bele a mostani munkájába. Már nem tudta eldönteni, hogy mennyire vezérelte a szükség, és mennyire a tudat, mi szerint nem ér többet egy kurvánál. Szomorú és lehangoló gondolatok voltak ezek, melyeket belé neveltek, megfosztva őt az egészséges önbizalomtól, egy olyan egyéniséget faragva belőle, mely egyszerre volt érdekes és szánnivaló. De hogy menthetetlen-e, azt még maga sem tudta. Csak a mának élt, elviselhetetlen élete elől menekült minden egyes pohár tartalmával. A feledés tűnt a legkecsegtetőbbnek számára. Kellemes bódultságot teremtett elméjében, tompítva a görbe esték elviselhetetlen történéseit, melyeket tudni sem akart. Sajgó teste általában mégis elárulta, s nagyjából meg tudta állapítani, mi történhetett. Hegeinek többsége számára is ismeretlen volt, keletkezésük a homályba veszett, de nem zavarta, pusztán egy ok volt a sok közül, hogy miért ne legyen józan. Részegen kivetkőzött önmagából, eldobva minden jó tulajdonságát, s olyankor valóban nem volt több egy hímringyónál. Nem érdekelte a testi épsége, józan érvek nem hatottak rá; egyszerűen csak sodródott az árral. Érdektelenné vált a környezetének minden ingerére.
-Megérkeztünk. - Szólalt meg a fiú s ő egyből rákapta tekintetét. A másik mélyen zengő lágy hangja érzékibbnek hatott a csendben, mely körül vette őket, s a férfi fülét olyan kellemesen simogatta, hogy szinte ingert érzett arra, hogy felnyögjön, úgyhogy gyorsan elpillantott, mielőtt bekövetkezett volna. Aprót biccentett felé, jelezve, hogy tudomásul vette, majd a szobát kezdte szemügyre venni. Semleges fehér falak, s kellemes fa bútorok helyezkedtek el a tágas szobában, melyet egyébként rendetlenség uralt, a ruháktól kezdve, piszkos edényeken át, ecsetek és papírlapok halmazával bezárólag minden volt ott, és az alacsonyabb elnyílt szemekkel vette tudomásul, törődött bele, az újdonságot immár hideg tényként kezelve vált ismét érzeketlenné. Már nem okozott számára megleptést, unottan indult meg, hogy a papírlapok tartalmát szemügyre vehesse, hogy ne csak álljon.
-Bocsi a rendetlenségért, nem erősségem a rendrakás. - Nevetett fel zavartan a magas fiú, s a lágy dallamra ismét megmerevedett az idősebb. Lehunyta szemeit, pár szívdobbanás erejéig fürödve a mély hangban, hagyva hogy kellemes érzés öntse el. Majd szemei ismét felnyíltak, szembogara kihűlt, újra hidegen és sötéten fénylett, lelke immár sötéten kongott, nem is figyelve tovább a másikra. Pillanatok alatt érezte át, merült el a lágy muzsikában, majd hagyta figyelmen kívül és nézelődött tovább. Mindig így zajlott le a folyamat, s a férfi nem bánta. Már ez sem érdekelte, leginkább az alkohol hatása miatt, és ez számára rendben is volt, amíg el nem jött a reggel.
- Egész jók ezek a rajzok. - Jegyezte meg halkan, mire a magasabb elmosolyodott.
-Köszönöm, egy hétig dolgoztam azon, ami a kezedben van. - Az alacsonyabb számára az tetszett a legjobban, s miután megcsodálta, visszatette a helyére, majd tovább nézelődött. A ruhák nem túlzottan érdekelték, így szórakozottan turkált a kacatok között.
-Mi a neved? - Kérdezte továbbra is háttal a másiknak, miközben valami csecsebecsét vett szemügyre az egyik polcon.
-Park Chanyeol,  és neked? - A férfi habozva pillantott oldalra, nem tudva mit mondjon. Nem volt benne biztos, hogy elmondhatja az igazi nevét. Ugyanakkor a fiú minden szempontból másnak tűnt, mint az eddigi vendégei. Miért ne mondhatná el?
-Baekhyun. - Sóhajtotta halkan, de Chanyeol így is hallotta.
-Ez a... Valódi neved? - Kérdezte habozva, s a másik biccentésére furcsa érzés öntötte el. Szívverése meglódult, arcába vér tódult, s boldog mosoly terült el ajkain. Biztos volt benne, hogy nem a valódi nevével szokott dolgozni, de neki mégis elmondta... Egyszerre lett tőle boldog és zavart.
-Na akkor lássunk hozzá. - Dörzsölte össze kezeit, majd a papír kupachoz sétált. Baekhyun felvont szemöldökkel nézte, ahogy a másik turkál a ceruzák és papírok között.
-Pontosan mihez?
-Jajj, ne haragudj, még nem is mondtam. - Szívta be alsó ajkát, majd közelebb lépett a másikhoz. -Tudod én nem akarok lefeküdni veled; nekem csak egy modell kellett. - Mondta zavartan, s szeme a másik reakcióját leste. Baekhyun szemöldöke a homlokára szaladt, szeme a meglepettségtől csillogott, de nem szólt semmit. Levegőt vett, ajkai elnyíltak, de hang nem jött; sóhajtva csukta be, majd arcizmai lassan rendeződtek. Legutoljára a szeme hült ki, ismét fénytelenül ragyogott, közömbösen meredve a másikra. Chanyeol először volt szemtanúja ennek a folyamatnak; értetlenül ráncolta össze szemöldökét.
-Oké, - Vont vállat. - Azt csinálsz velem amit akarsz.-Szemei hidegen fúródtak Chanyeol íriszébe, s a fiú döbbenten állt előtte.

                                  ~~~

-A fejedet ne mozgasd kérlek. - Szólt rá ismét Chanyeol, de hiába, Baekhyun képtelen volt nyugton maradni; újra elfordult, hogy szemügyre vegyen valamit, majd sóhajtva fordult vissza a rajzoló fiú felé.
-Soká lesz még kész? - Fújtatott durcásan, ám a magas fiú nem figyelt rá. Vonásai rendezetten helyezkedtek el, homlokán halvány ránc keletkezett a koncentrálástól, szemei meredten fókuszáltak a papírlapra, mely az állványon pihent. Elvette kezét, s szemügyre vette eddigi munkáját.
-Kész van?
-Dehogy, ez még csak a vázlat. - Legyintett Chanyeol szórakozottan, mire a másik látványos szenvedésbe kezdett.
-Jézusom... Ezt nem fogom kibírni józanul. - Túrt sötét tincsei közé, mire a fiú ismét felkacagott.
-Most is részeg vagy, miről beszélsz?
-Yah, hogy mersz kinevetni? Hány éves vagy?
-Olyan vicces vagy! És ha ennyire tudni akarod múlt hónapban lettem huszonegy éves. -Villantott egy édes mosolyt, ami nem igazán hatotta meg Baekhyunt.
-Na tessék, gúnyt űzöl a hyungodból!
-H-hyung? Ennyire csaknem vagy öreg.
-Huszonnégy leszek. - Húzta fel szemöldökét kihívóan, s erre csak elmosolyodott a magasabb. A szótlan, lágy mosoly egy pillanatra mintha zavarba hozta volna a férfit, szemeit a másik irányba kapta, igyekezve lefoglalni magát. Chanyeol egy darabig fürkészte a részeg férfit, majd ismét a rajzhoz fordult.
-Na lássuk. - Kezdte el keresni a megfelelő ecsetet, de az idősebb rá se hederített. Ezúttal fel is állt, s járkálni kezdett a rendetlen helyiségben, itt-ott bele is túrva, hátha talál valami érdekeset.
-Van itthon valami piád? - Kérdezte végül, mikor nem talált semmit.
-Ööö, egy kis soju asszem még van a hűtőben.
-Soju? - Röhögött fel.- Te tényleg kisfiú vagy még.
-Hé, most kérsz vagy sem?
-Ahh, semmi vodka? - Szontyolodott el, s a másik fejrázására bánatosan nyújtotta ki a karját.
-Kérem. - A másik csak nevetett a gyerekes gesztuson, majd felállt és kisétált az ajtón.
-Tessék.-Nyomta a kezébe, mire Baekhyun akkorát kortyolt bele, hogy a másik azt hitte a torkán akad az ital. Pillanatokig csak ivott és ivott, s Chanyeol kezdett csodálkozni, hogy nem fulladt még meg. Szusszantva vált el az üveg szájától, s másik kezével hanyagul megtörölte a száját.
-Nem is rossz.
-Jézusom, te szoktál valami mást is inni alkoholon kívül? Esetleg vizet? - Fogta a fejét, ezzel egy kis sárga színt kenve arcélére, ám Baekhyun túl ittas volt ahhoz, hogy kacagáson kívül bármit is tegyen.
-Igen, csak nem este. - Törölgette könnyeit, mélyeket lélegezve igyekezett lenyugodni. Leült a székre, meztelen karját a szék támlájára helyezve nézett rá, pár pillanat erejéig mozdulatlanul ülve, hogy nyugodtan dolgozhasson.
Ahogy fogyott az ital, úgy lett egyre nyugodtabb, s lassú pislantásai mosolyra késztették a fiút. Már majdnem kész lett a festmény, mikor Baekhyun végleg bedobta a törölközőt; az üres üveg kicsúszott ernyedt ujjai közül, s koppanva ért földet, mire a festő megugrott. Felpillantott  művéről a másikra, végig siklott vékony lábain, karcsú derekán, a nyitott mellkasát borító sebeket végig pásztázva figyelte a halkan hortyogó férfit, s lassan odasétált. Feje ferdén pihent a széktámláján, sötét szempillái kipirult, puha bőrét súrolták, rózsás ajkai halványan csillogtak az alkoholtól. Gyönyörű volt, s Chanyeol hirtelen kedvet kapott egy újabb rajzhoz. Gyengéden a másik teste alá nyúlt, majd megemelte, s az ágyhoz vitte. Óvatosan letette, puha paplant vont vékony testére, ám ő maga nem tudott elaludni. Újabb lapot vett elő, s mellé ülve látott neki egy újabb műnek. Ceruzája könnyedén siklott a papíron, fáradt szemei élesen kutatták át minden vonását, egyetlen egy hibát sem tűrve a rajzban. Vázlatos vonásai egyszerűek és pontosak voltak, s az egyik legjobb műve lett.  De nem a rajz minősége miatt, hanem mert az volt az első, amikor az érzelmei befolyásolták. A tónusozásnál a leggyönyörűbb testrészeit hangsúlyozta; arca minden szeglete különös ragyosággal bírt, s kecses ujjai is fényesen pihentek lapos mellkasán.Tökéletes volt. Mégsem érhetett fel soha egy rajza sem Baekhyunnal, mert ő volt a tökéletes, a rajz csak egy gyenge utánzat volt. Nem volt olyan eszköz, amely pontosan vissza tudta volna adni annak az embernek a hibátlanságát, aki éppen mellette aludt. És azért nem, mert Baekhyunnak a lelke is gyönyörű volt, amit nem lehetett semmilyen formában rögzíteni. Nem ismerte, de érezte, hogy több egy iszákos hímringyónál, és ő tudni akarta milyen valójában.

Halvány sugarak érintették a fekete tincseket, melyek beterítették a fehér párnát. Csukott szemhéja mögött még az igazak álmát aludta, de Baekhyun nem. Az ágy szélén ült, nézte a fiatal fiút,  nyugodt vonásait, hosszú, férfias ujjait. Olyan sok mindenben az ellentéte volt; kezdve a magasságukkal, míg az ő vonásai lágyak és nőiesek voltak, addig Chanyeolé határozottak és gyerekesek voltak. Aranyosnak találta. Tegnap találkozott vele, mégis annyi mindent kiváltott belőle. Józanul ismét más ember lett, nem hagyta, hogy az érzései elszivárogjanak, fürdött az érzéseiben, kellemes volt elmerülni bennük. Embernek érezte magát. De amikor dolgozott, nem lehetett érzelmes, és a pia segített neki ebben. Annyi mindent kellett tennie, más ember lett, és az a fiatal, ártatlan fiú semmit sem sejtett. Jól is volt ez így, hiszen semmi közük nem volt egymáshoz, s ettől valamiért összeszorult a mellkasa.

                               ~~~
A napok hetekké olvadtak, s Chanyeol minden alkalommal egyre jobban várta a délutánt. Ugyanis ő akkor ért rá az állása miatt, Baekhyun pedig rendszerint addigra itta le magát a sárga földig. Ez volt az egyetlen kikötése a férfinak, hogy csak akkor hajlandó találkozni vele, ha részeg. Félt attól, hogy esetleg többet érez iránta, ha minden részletre emlékszik az estéből, s így a légkör is fesztelenebb maradt.
Kedden volt egy hónapja, hogy a fiú felkereste Baekhyunt, és valamiért még izgatottabb lett. Gyomra bukfencet vetett, kezei megremegtek a gondolatra, melyet minden alkalommal egy edény bánt.
-Chanyeol, te mi a szart művelsz? - Szólt rá ingerülten a főnöke, mire a fiú hajlongva kért bocsánatot.-Na jó, inkább csak töröld le az asztalokat, mielőtt még valamelyik vendégen landolna a teljes konyhai készlet, oké? - Erőltetett húsos arcára egy mosolyt, ami inkább hasonlított egy vicsorra, majd visszavonult az irodájába, nem akarva látni a másik további kínlódásait.
A fiú sóhajtva indult a dolgára. Hiába szidták le, képtelen volt összeszedni magát, egy halvány mosoly mindig ott csücsült a szája szegletében. Ábrándozva sikálta a piszkos asztalokat, már előre eltervezte mit fog rajzolni, milyen megvilágítással és a többi. De ezúttal mást is akart; valami újat.

-Chanyeol! - Kiáltotta egy ismerős férfi hang, s a szólított felsóhajtott a gyönyörtől. Eleinte furcsállta, hogy miért örül ha a másik a nevén szólítja, de mostanra egyszerűen csak élvezte. Beharapta ajkait, s igyekezett elfelejteni mindent; enyhén megrázta a fejét, majd felpattant a székről és az ajtón belépő férfira nézett. Lezser, fekete ing és nadrág simult vékony testére, sötét haja borzosan hullott homlokába, ajkain bódult mosoly pihent.
-Mennyire vagy részeg? - Húzta össze szemeit gyanakodva.
-Úgy tűnik nem eléggé, mert még mindig pokoli rumli van itt. - Csóválta meg a fejét, kezeit játékosan csípőre vágva.
-Hé, nem volt időm rendet rakni. - Védekezett Chanyeol, ám az idősebbet hidegen hagyta.
-Ahogy takarítani sem. - Lépett oldalra. - Most komolyan, itt minden piszkos! - Csattant fel, s a fiú képtelen volt követni a hirtelen hangulat váltást.
-Nyugi, majd takarítok oké? - Szólt halkan, bizonytalanul fürkészve a részeg férfit.
-Tök mindegy. - Mormolta akadozó nyelvvel, s kócos tincsei közé túrt. - Kezdhetjük? - Pillantott az összezavarodott fiúra.
Követhetetlen volt Baekhyun viselkedése, pillanatok alatt lett dühös, majd érdektelen. De az utóbbi fájt a legjobban; nem szerette ha ennyire érzéketlen volt, de a részeg Baekhyunnak ez volt a védjegye, a fegyvere és a páncélja. Mindent elintézett egy érdektelen pillantással, vállrándítással és tovább lépett. Ez a rideg Baekhyun önző volt, semmi nem érdekelte önmagán kívül. Kábultan követte a botladozó fiút, majd a kanapéhoz lépett.
-Ide ülj. Ma valami újat próbálunk ki, rendben? -Kérdezte zakatoló szívvel, de nem hagyta, hogy a zavara kiüljön vonásaira. Minél higgadtabb tud maradni, annál jobb. A férfi szó nélkül bólintott, majd oda lépett.
-Várj. - Fogta meg a karját, mielőtt a másik leült volna. - Ma... akt képet készítek. - A férfi szeme egy pillanatra megtelt valamilyen ismeretlen érzelemmel, halovány melegséggel, majd ismét kihült. Ingéhez nyúlt, majd lassan, egymás után kigombolta azokat. Puha bőr bújt elő a fekete anyag alól, kecses ujjai széthúzták azt, majd lesimította vállairól. Fekete szemei perzselően hatottak rá; az íriszei mintha lángoltak volna a szenvedélytől, és Chanyeol nagyot nyelve lépett hátra. A másik mellkasa vékony volt, bordáinak vonala diszkréten kirajzolódott, lapos hasa észrevétlenül ért végett a nadrágjánál, ám kíváncsi tekintete nem állt meg, lejjebb siklott dereka alá, míg Chanyeol döbbent észre nem vette, mit is stíröl pontosan. Ennél kínosabb szituációt nem tudott volna elképzelni, s mikor a nadrágjához nyúlt nem bírta tovább; ellépett előle, majd a festő állványhoz sétált. Munkái között turkált, miközben hallotta, ahogy a nadrág suhogva hullik a padlóra. Hiába volt zavart, végig kellett csinálnia, elvégre ő kérte. És mekkora egy barom volt! Tudhatta volna, hogy így fog reagálni, de nem gondolta át.
-Kész vagyok. - Halk, bársonyos hangja megakasztotta a levegőt a tüdejében, de kényszerítette magát, hogy természetesen viselkedjen. Nem fordult meg, nem akarta látni, helyette új lapot vett elő, és a ceruzákkal kezdett babrálni.
-Ülj le, mindjárt kezdjük. - Hangja sima és nyugodt volt, szöges ellentétben a valódi érzéseivel. Gyomra remegett, légzése felszínes volt, már-már a légszomj kerülgette, és emiatt feje is kóválygott, kezei össze-vissza nyúlkáltak, azt sem tudta mivel akar vázlatot rajzolni. Ennél jobban nem is eshetett volna szét. Mély levegőt vett, szemeit lehunyta. "Muszáj lenyugodnom." Ismételgette magában, vállait ellazította, és igyekezett nem arra gondolni hogy a háta mögött egy meztelen férfi ül. Mikor már nem remegtek a kezei és a belső szervei sem akartak átrendeződni, megfordult, szigorúan a másik szemébe nézve, nem hagyva hogy elkalandozzon a tekintete. A másik szeme hidegen csillogott, ám ajka huncut rándulása elárulta, hogy direkt provokálta. Képtelen lett volna úgy dolgozni, hogy egy teljesen meztelen Baekhyunt kell közben néznie, úgyhogy a szoba sarkában álló szekrényhez lépett és az egyik fiókból egy vékony plédet vett elő, majd a kanapéra dobta.
-Takarózz be. - Hangja lágy volt, talán túlságosan is. A másik szó nélkül teljesítette kérését, derékig betakarta magát, majd felhúzott térdeit átölelte. Pajkos mosollyal figyelte Chanyeol arcát, de ezúttal nem látott semmit. Arca nem pirult ki, szeme tárgyilagos maradt; most már művészként figyelte, mint modellt. Az állványhoz lépett, felkapott egy ceruzát és sietős vonalakat húzott.
Onnét, a kanapéról kuszának tűnt, mint aki random firkant valamit, de a kész műveket látva már nem kételkedett benne. Fekete szemei görnyedt hátát figyelték, cikázó szemeit, mozdulatlan arcát és karcsú lábait. Testének minden porcikája arányos volt, és képtelen volt tagadni, hogy Chanyeol helyes. Csak ne lett volna annyira fiatal.
Chanyeol ezúttal csak grafitot használt, de a kezdeti pajkos kisugárzása akarata ellenére borongóssá vált, a tónusok elmélyültek, Baekhyun arca komor és rideg lett, szemei hidegen csillogtak de így is gyönyörű volt. Először rajzolta le azt, amit látott ha ránézett; egy hideg, távolságtartó férfit, nem hagyta, hogy érzelmei befolyásolják. Csak akkor vette észre a változást, mikor végzett, s ahogy hátrébb lépett, hogy szemügyre vegye, arca furcsán szomorú lett. A képen látható Baekhyun mintha lenéző lett volna, és nem tudta miért, de pokolian fájt neki. Mellkasa és arca lángra kapott, kezei ismét remegni kezdtek. Csalódottan fordult el, majd az asztalra görnyedve rákönyökölt. Nem mert megfordulni, félt attól, hogy mit látna a másik arcán. Vajon ugyanazt, amit lerajzolt?  Az lenne a valóság?
A férfi mereven ült a kanapén. A másik sugárzott a keserűségtől. Ennyire nem sikerült volna? Halkan állt fel a puha matracról, s a könnyű anyagot a dereka köré csavarva indult meg, hogy szemügyre vegye a képet. Megkerülte az állványt, és amit a lapon látott, megdermesztette. Alig ismert magára, arca és egész testtartása flegma volt, mégis annyira végtelenül magányos. Ez volt a legjobb kifejezés rá. Egész lényét jellemezni tudta ezzel az egy szóval. Mint egy pofon, úgy hatott rá a saját rideg képe, ijesztően hirtelen józanodott ki tőle. Nyomás nehezedett mellkasára, mintha az egész teste kihült volna hirtelen. Az egész szoba hűvösnek kényelmetlennek és végtelenül kínosnak tűnt. Baekhyun szégyellte saját valóját, ahogy azt is bánta, hogy a másik ilyen könnyedén kiismerte. Mintha friss hóban fürdött volna; bőre bizsergett, egyszerre érezte forrónak és fagyosnak, s szinte egész lényét átjárta ez a kettősség. Egy értelmes gondolat sem fogant elméjében, mintha teljesen leblokkolt volna. Ajkai nehezen nyíltak el, azt sem tudta mit mondjon, de valamit muszáj volt, hogy véget vessen annak a pillanatnak.
-Van itthon vodka? - Kérdezte halkan, maga is érezve kérdésének ostoba felhangját.
-A hűtőben. - Jött a tompa válasz, mire az idősebb megiramodott. Egy - két bútorban megtámaszkodott, de sikerült épségben eljutnia a megváltójához. Még bontatlan volt az üveg, de nem bánta, annál többet ihat. Illetlen azért nem akart lenni, hogy az üvegből igyon, így poharat keresett, azt már viszont gátlástalanul vitte véghez.
A magas fiú fáradtan dobta le magát a kanapéra. Dereka sajgott a sok hajolgatástól, de mellkasa sokkal jobban fájt. Még saját magának se vallotta be, hogy talán tetszik neki a férfi, és máris elutasították. Vagy inkább csak lemondott az egészről, mert amikor a képre nézett, akkor realizálta csak, hogy mennyire esélytelen az egész. Baekhyun rengeteget ivott, titokzatos volt, keserű, magányos és nem utolsó sorban egy kupiban dolgozott. Tudta, hogy ez csak a felszín, de már nem volt benne biztos, hogy valaha is megismeri az igazi Baekhyunt. Mert ő maga nem akarta. Csak részegen találkozott vele, akkor is egy teljesen más emberként. Talán élvezte is, hogy más lehet, hogy kibújhat önmagából, de ez már többé nem izgatta Chanyeolt. Ő a teljes valója után vágyakozott, a valódi, józan férfi után. Nem bírta tovább, úgy érezte felemésztik a saját gondolatai, szinte megfulladt tőlük. Ő is olyan hideg és érzéketlen akart lenni. Olyan, amilyen soha nem lehetett igazán. De azt nem sejtette, hogy részegen érzékenyebb lesz, és hogy egy üveg vodka mit fog okozni.
És mintha csak a keserű gondolatai elől akarta volna megmenteni, megjött a félmeztelen Baekhyun, egy vodka és két pohár kíséretében. Arca kisimult és szokásosan semleges volt.
Szemei követték a pohárról karcsú ujjait, vékony karját majd csupasz mellkasát. Tökéletes volt minden porcikája.
-Mit nézel? - Szólalt meg a férfi, furcsán összefolyt szavakkal, miközben töltötte ki az italt.
-Semmit. - Fordult el, s a másik hangneme még inkább erősítette benne az érzést, hogy Baekhyun semmilyen formában nem akarja őt. Nagyot sóhajtott, s a kiáramló levegővel együtt minden kétsége és fájdalma távozott belőle. Nem aggódott semmin, csak egy éjszaka erejéig jól akarta érezni magát. Mikor a poharat kézbe kapta, gondolkodás nélkül hajtotta le, hiába égette végig a torkát az ital.
-Ez igen. - Biccentett elismerően Baekhyun, ám a fiú nem törődött vele, nem volt kedve jópofizni az idősebbel. Minden egyes pohár után dühösebb lett a férfira. Miért kedves vele, ha semmit nem akar tőle? Inkább lenne bunkó, de ne játsza az aranyos fiút.
-Ahh, úgy elfáradtam. - Sóhajtott, lustán ejtve a szavakat, miközben karját Chanyeol nyakába dobta és oldalának dőlt.
Ő csak mereven ült, s úgy érezte a szíve szakad meg. Ennél közelebb már nem is lehetett volna, mintha direkt kínozni akarta volna, édes illata az orrába kúszott, olyannyira beterítve őt, hogy legszivesebben sírva fakadt volna. A férfi fokozta és nyakába sóhajtott, forró lehellete végig simogatta érzékeny bőrét, meztelen mellkasa a másik karjához ért, arca egyre közelebb került a nyakához. Őrjítő volt. A magas fiú zakatoló szívvel és kábult fejjel pattant fel, hagyva hogy a másik puffanva essen a matracra. Háttal állt neki, légzése felszínes és kapkodó volt, mint aki futott, de képtelen volt uralkodni magán, a szíve szinte kiverte a bordáit.
-Mi az? - Kérdezte lassan a férfi, miközben feltápászkodott.
-Ne csináld ezt velem. - Suttogta elszoruló szívvel. Úgy érezte perceken belül vagy lerohanja a másikat, vagy sírva fakad. - Ne ölelgess és ne legyél kedves. Csak viselkedj velem is úgy, mint a többi vendégeddel.
Baekhyun mereven ült a kanapén és nézte a fiú remegő testét. Fájtak a szavak, amiket mondott, ugyanakkor össze is zavarta. Miért ne lehetne vele kedves? Ő nem egy átlagos vendég volt; nem akart tőle semmit, tekintete nem volt megvető, mindig melegséget sugárzott, mely mintha az ő szívét is megmelengette volna. Fiatal volt és naiv, ami általában elegendő volt számára ahhoz, hogy az illetőt otthagyja a fenébe. De Chanyeol-lal képtelen volt ezt tenni. Nem ismerték egymást, mégis szerette a társaságát és különösen szórakoztató volt, ha zavarban volt. Most mégis valami sokkal több volt benne. Nem zavart, hanem szomorú és lemondó volt, szavai pedig elutasítóak, és ez már nem volt vicces.
-Te nem egy vagy a sok vendégeim közül. - Szólt halkan, ajkai szokatlanul pontosan ejtették a szavakat, mintha tökéletesen józan lett volna.
-Fejezd be.
-És tudod, hogy miért nem?
-Nem érdekel. - Vágta rá, de a másik nem figyelt.
-Mert te több vagy egy vendégnél. - Chanyeol lélegzete elakadt, remegése is megszűnt, szeme elkerekedett és egy pillanatra még a szívverése is elállt. Teste belesajdult a mozdulatlanságba, de nem érdekelte.
- Te...azt hiszem valamiféle barát vagy számomra. - A magas fiú testéből hirtelen távozott a feszültség; vállai beestek, a levegő lassan kiszivárgott tüdejéből, szemeibe könny szökött, s a remény elhagyta kimerült testét. Valamiféle barát? Csalódottság öntötte el, lázszerű didergést hozva magával. Fáradt volt, annyi izgalom érte egy nap alatt, hogy úgy érezte, mintha éveket öregedett volna. Ez végülis felért egy burkolt visszautasítással.
-Lefekszem. - Szólalt meg remegő hangon, de addigra már nem érdekelte semmi. A falnak támaszkodva jutott el a hálószobáig, s egyszerűen bedőlt az ágyba. Az sem érdekelte mit fog csinálni egyedül a másik, csak a saját riadtan verdeső szíve töltötte meg gondolatait. Elmerült az önsajnálatban, könnyei szabadon folytak végig sápadt arcán, miközben magzat pózba gömbölyödve igyekezett lehiggadni. Szipogása időnként megtörte a rá nehezedő csendet, egészen addig amíg el nem aludt. Nyugtalan álmok kergették, könnyei önkéntelenül is kicsordultak, végtagjai szinte külön életet éltek tőle és másnap olyan kimerülten ébredt, mintha egy szemhunyásnyit sem aludt volna. Szeme vörös volt és megduzzadt, arca azonban sápadt maradt, és ezt csak fokozta a szeme alatt húzódó sötét karikák. Egy szóval borzalmasan nézett ki és úgy is érezte magát.
A munkahelyén már ki se merték engedni a vendégek közé, egész álló nap mosogatnia kellett, ami könnyebbnek tűnt. Nem látta senki, nem kellett beszélnie senkivel, olyan néma csöndben volt, mint talán soha életében. És mivel egy egész nap a rendelkezésére állt a gondolkodást illetően, rájött, hogy túl reagálta. Baekhyunnak ez volt a munkája, mások szórakoztatásából élt, és ezért nem hibáztathatta, ő volt az aki félreértette. De nem tehetett ez ellen semmit, a tegnap este megtörtént és kész, de a jövőn változtathat. És el is határozta, hogy többet nem keresi a férfit, egyszerűen elfelejti őt. Elhatározása szilárdnak tűnt, és ő kész volt betartani. Egészen estig. Éppen a kanapén feküdt és egy filmet nézett, amiből körülbelül semmit nem fogott fel, mert ahhoz túl fáradt volt, amikor hangos koppanás törte meg a nyugodt légkört. Chanyeol riadtan ült fel, egy pillanatra nem tudta mi történt, majd sóhajtva tápászkodott fel, hogy ajtót nyisson. Lábai halkan vitték, fáradt szemét szinte erővel kellett nyitva tartania, de mikor kitárta az ajtót, mindez eltűnt. Piros szemei döbbenten tágultak ki, s ajkai elnyíltak.
Baekhyun támaszkodott az ajtó félfának, arccsontját egy alig látszódó lila véraláfutás díszítette, ajka szélén vércseppek  egyensúlyoztak. Türelmetlenül lépett beljebb, mikor látta hogy a másik nem szól semmit.
-Mit keresel itt?  És mi történt veled? - Kérdezte rekedt hangon Chanyeol, mire megköszörülte a torkát. A férfi csodálkozva mérte végig újra a fiút, arcánál különösen sokáig időzve.
-Nem volt hová mennem. - Válaszolt végül halkan, miközben lehajolt, hogy levegye a cipőjét.
Papucsot húzva indult meg a nappaliba, és a fiú döbbenten követte.
-Mi az, hogy nem volt hova menned? Hiszen-
-Felmondtam, Chanyeol. - Vágott a szavába türelmetlenül, s szemei értelmesen csillantak meg a lámpafényben.
-Te... - Ráncolta össze a szemöldökét gyanakodva, majd a levegőbe szimatolt. - Józan vagy?
-Igen. - Bólintott a másik, mulatva a reakcióján.
-És az arcod?
-Nos... Ezt az egyik vendégemtől kaptam. -Válaszolt, miközben karcsú ujjai a jól ismert fekete ing gombjához vándoroltak, és széthúzta az anyagot, láthatóvá téve a friss karcolásokat.
-Úristen. - Kapott levegőért a fiatalabb, majd a fürdőszoba felé indult. - Maradj itt hozok rá valamit. - Azzal sietősen eltűnt az ajtóban.
Baekhyun sóhajtva ült le a kanapéra, és még tisztán érezte a párnán a másik illatát. Mélyet szippantott belőle, és az sem zavarta, hogy a másik meglátta az ajtóból. Ölébe vette és kezeivel végigsimította a puha anyagot. Chanyeol egy pohár víz és vattapamacs kíséretében leült mellé, mintha nem látott volna semmit. Inkább nem gondolkodott rajta, nehogy esetleg félreértsen valamit ismét.
-Gombold ki az inget. - Szólt a másikra halkan.
-Add ide, megcsinálom. - Nyúlt a pamacsért Baekhyun, ám a fiú nem engedett.
-Majd én. - Rázta meg a fejét, és a másik mellkasa fölé görnyedt. A nedves pamaccsal simogatott végig minden karcsolást, melyek vörösen díszítették hófehér mellkasát. Baekhyun megbabonázva figyelte az enyhén elnyílt vastag ajkakat, melyeken át forró lehellete mellkasára szökött. Szívverése megiramodott, a másik érintéseire, főleg mikor hozzáért, hogy az inget elhúzva jobban hozzáférjen a sebhez. A meleg levegő újra és újra az érzékeny mellkasát kényeztette, s egy ponton kishíján felnyögött az élvezettől.
-Mi történt pontosan? - Szólalt meg Chanyeol, ezzel kirántva Baekhyunt az élvezetek tengeréből.
-A-a vendéggel? - Dadogta nevetségesen. - Hát mivel már egy hónapja nem fogadtam senkit, és ő volt az egyik törzsvendégem, egyszerűen ideges lett, ennyi. - Vont vállat, de a fiú nem tudott ilyen könnyen elsiklani az ügy felett. Felegyenesedett, és karjával a kanapé támlájára támaszkodott, közelebb hajolva a másikhoz.
-Egy hónapja nem volt vendéged?  Hogyhogy? -Kérdezte halkan, s mély hangja kellemesen simogatta a férfi dobhártyáját, de ismét megállta, hogy ne nyögjön fel.
-Tudod te azt. - Suttogta, nehogy hangja elárulja izgatottságát. A fiú őszinte csodálkozással pislogott a kipirult fiúra, tanácstalanul pillantva oldalra. Mi történt egy hónapja, hogy a férfi nem dolgozott utána?
-Ööö.. Sajnos tényleg nem tu- Baekhyun nem várta meg a válaszát, karjával a másik tarkójára fogva húzta le magához, s szenvedélyesen ajkaira mart. Párnái érzékien falták a másikat, gyomra megremegett és izgatottság öntötte el ágyékát. A fiú döbbenten viszonozta a másik csókját és képtelen volt elhinni azt ami vele történt. De a férfi nem sokáig hagyta hogy agyaljon, szenvedélyes csókjai tettre sarkallták, így meleg kezét vékony derekára simította, közelebb vonva magához a törékeny testet. Nem gondolkodott, csak a másik létezett számára, és tökéletes ajkai.
Baekhyun keze a mellkasára csúszott, majd megmarkolta a vékony pólót izmos mellkasán. Nem bírt magával, olyan volt, mint aki hosszú idő után ismét azt csinál amit akar. Mint aki ismét józan és magánál van. Feltérdelt a kanapén és Chanyeol ölébe ült szemből, ismét meglepve őt. Nyelve tüzes táncra hívta a másikét, hagyva hogy bátortalan kezei végigsimítsák karcsú testét, míg az ő kezei a pólója alatt turkáltak, a meleg testét maszírozva hosszú ujjaival. Lihegve vált el tőle, s a rövid szünet alatt türelmetlenül rántotta le róla a vékony anyagot, felfedve ezzel a kidolgozott felsőtestet. Szíve meglódult, szégyentelenül mérve végig a fiút; többé nem számított neki semmi, levetkőzte magáról a múlt szégyenét, és többé nem tagadta a előtte a valódi személyiségét. Lihegve hajolt vissza a nyakára, édes ajkai az érzékeny bőrt ingerelték, és vékony karjai nyakát ölelték.
Chanyeol megvonaglott az érzésre, ahogy az alacsonyabb nyelve finom bőrét maszírozta, légzése összezavarodott, de az ölében ülő nem kegyelmezett. Kezei az ing alá siklottak ott cirógatva, de amikor Baekhyun megszívta a nyakát, szinte ösztönszerűen siklott le fenekére, megmarkolva azt. Nyögés gördült le a telt ajkairól, mely még inkább lázba hozta a férfit. Elvált tőle, ingét hevesen kapta le magáról, majd ismét a fiatalabbhoz simult, élvezve a csupasz bőr érintését a mellkasán. A fiú ismét megmarkolta a puha húst, mire tehetetlenül nyögött ajkaik közé. Forró tenyere lágyan simult fehér hátára, magához húzva az izgatott férfit, már amennyire az lehetséges volt. Pillanatokkal később azonban kénytelenek voltak elválni egymástól levegőhiány miatt, majd Chanyeol nemes egyszerűséggel a másik térde alá nyúlt és felállt, óvatosan botorkálva el a hálószobaajtajáig, és a lábával hangosan berúgta maguk után.
Gyengéd mégis szenvedélyes érintések záporoztak bőrükre, ajkaik hol találkoztak, hol elváltak, és a két test érzékien feszült egymásnak. A sötétben csak egymás körvonalait látták, titokzatos homályba vonva az egész éjszakát és különös varázst adva a történéseknek.
Baekhyun életében először szeretkezett, ráadásul egy olyan fiúval aki szinte rajongott érte, és minden egyes pillantása és érintése éreztette vele ezt. Forró tenyere mindenhol simogatta ahol csak érte, lassan kalandozva az intimebb tájaira. Körmei a másik finom bőrét szántották, mely csak tovább tüzelte a fiút. Hagyta hogy az élvezet elvegye az eszét, nem szégyellte hangos lihegését és rendezetlen arcvonásait sem. Kezei hol a másik dús tincsei szántották, hol hátába kapaszkodva zihált, zavartalanul nyögdécselve alatta. Egészen addig nem tudta, hogy képes-e változni, vagy bármihez fogni az életben, de másnap, mikor Chanyeol meleg ölelésében találta meg a reggel, tudta, hogy muszáj változnia, ha másért nem, újdonsült kedvese kedvéért. És életében először akart is változni. Az aranyos, fiatal fiú megtanította, hogy értékelje önmagát, általa felismerte az erősségeit és gyengéit, jó tulajdonságait és hibáit. Közel sem volt tökéletes ember, de Chanyeol mellett megtanulta értékelni önmagát és az élet minden percét, ahogy azt is, hogy a szerelem létezik, még ha nincs is rá magyarázat. És ahhoz, hogy ezt a szívességet visszafizesse egy élet is kevés volt, de mivel több nem állt a rendelkezésükre, Baekhyun mindent megtett azért, hogy boldogan és kényelmesen élhessenek együtt.