Sötét, világtalan éjszaka volt.
A hópelyhek megtapadtak az ágakon, így a sötétbarna, vonalvékonyságú ágak szokatlan, világos kontúrt kaptak és egészen különös kontrasztot alkottak egymással. Feketén a fehér.
Taehyung alulról szemlélte a végtelen égboltba nyúló vékony vonalkákat, melyek a fénytelen Ég erezeteiként szabdalták felhőtlen felületét. Feneketlen tóként terült el a fiú fölött, mintha mozdulatlan testére akarta volna óvó lebernyegét teríteni.
A rücskös, sovány ujjacskákhoz hasonlatos faágak csak a tükörsima felszínt súrolták, mélysége után pusztán sóvárogtak és reménytelenül nyújtóztak.
A vastag hóréteg hűvös volt és kellemetlen, fagyos érintése átjárta vékony testét, mégsem mozdult.
Csendes, téli éj volt.
Nyugalmas, zavartalan és álmosító.
Taehyung fogai már nem vacogtak, émelyítően lila ajkain elhaló, gondtalan mosoly reszketett. Sötét szembogarának fókuszálatlan pillantása elveszett a nesztelen éjszakában. Kabátjának zsebében valami megrezzent, s Taehyung minden idegszála megfeszült egy pillanatra.
Szétvetett karjait alig érezte, vörösre fagyott ujjbegyeinek érzőidegeit már percekkel ezelőtt elveszítette. Akár angyalt is formázhatott volna, már ha tudott volna mozdulni.
Lassan jutott el a tudatáig, hogy valószínűleg üzenetet kapott. Nehézkes volt következetesen végiggondolni mindent, gondolatai amilyen lassúak voltak, olyan kicsapongóak.
Kellemes tompa zsibbadtság vette át az uralmat a teste fölött.
Többé nem fájt semmi.
Belesimult az érzéstelen pillanatba, lassan lehunyta szemeit, s némán elveszett az összetapadt hópelyhek pihekönnyű tengerében. A kristályos szemecskék a felszínen tartották, míg a vékony fiú el nem pilledt a mozdulatlan csendben.
Többé nem fájt semmi.
Belesimult az érzéstelen pillanatba, lassan lehunyta szemeit, s némán elveszett az összetapadt hópelyhek pihekönnyű tengerében. A kristályos szemecskék a felszínen tartották, míg a vékony fiú el nem pilledt a mozdulatlan csendben.
A természet körbeölelte és befogadta.
Nem fújt a szél, a csupasz, megfeketedett ágak nesztelenül és rezdületlenül borultak az elálmosodott fiatal fölé, kiben még elhalóan pislákolt az élet szikrája.
S mikor váratlanul vad, tépázó szél tört be a fák sűrű rejtekébe, ez a szikra kihunyt, akárha egy reszketeg gyertyalángot fújt volna el.
Halihó! ☺
VálaszTörlésOMG, ez elképesztően jó lett. Igaz, nem illik szerintem a hangulathoz hogy "elképesztő" de mást nem tudok rá írni. Nekem nagyon tetszett! Imádlak, csak így tovább!! 😘😍😊😄
Szia ^^
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett, annak meg méginkább, hogy átjött a hangulata.
Én is imádlak, és igyekszem ❤❤
Lyra ♡♡
Szia!
VálaszTörlésMár régóta vagyok csendes megfigyelő a blogodon, de ez a mű egyszerűen nem hagyott, hogy elmenjek mellette minden szó nélkül.
Annyira gyönyörű képeket írsz le és minden olyan szépen fogalmazol meg, hogy az embernek leesik tőle az álla. Talán valami hivatásos író féle vagy? Bár nem hiszem, néhányan közülük biztosan nem tudnának ilyet írni.
Szóval minden tiszteletem, és most nem csak emiatt a kis szösszenet miatt, hanem a ficid és minden kis novellád miatt is. Csak így tovább, elképesztő vagy! 😍
Ara
Szia!
TörlésWoow, köszönöm, hogy írtál nekem, sokat jelent :)
Nagyon boldoggá tettél, hogy ezt leírtad nekem, nem is tudom mit mondhatnék még azon kívül, hogy köszönöm!
Csak egy mezei gimnazista vagyok, de elmondhatatlanul örülök, hogy így gondolod!!♡♡
Minden ficimet olvastad? Elképesztő vagy, nem régóta írok, szóval remélem nem borzadtál el nagyon némelyik "műnél" xd
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad es írtál nekem!
Lyra ♡♡♡